<

ARCHÍVUM

AZ APÁK NEMZŐKÉPESSÉGÉNEK PROBLÉMÁI ÖRÖKLETESEK LEHETNEK

Legalábbis a mesterséges megtermékenyítéssel született gyermekek esetében, ezt mutatta ki egy belga kutatócsoport. A kutatás eredménye rámutat arra, hogy gyengébb minőségű spermáik vannak azoknak a fiúknak, akik apjuk nemzőképességi problémái miatt asszisztált reprodukciós eljárással születtek.

GÉNMUTÁCIÓ MIATT VONZÓDNAK AZ ELHÍZOTT EMBEREK A ZSÍROS ÉTELEKHEZ

A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint egy ritka génhiba miatt egyes elhízott emberek jobban vonzódnak a zsíros ételekhez, ám az édes ételeket kevésbé részesítik előnyben. A csoport tanulmánya az elsők között van, amely közvetlen kapcsolatot tárt fel emberi génhiba és az élelmiszerpreferencia között.

AZ E-CIGARETTÁRA IS VONATKOZNI FOG A DOHÁNYTÖRVÉNY

Az eddig korlátozás nélkül értékesíthető új típusú dohánytermékeket, köztük az elektronikus cigarettát is a dohánytörvény hatálya alá vonná a törvényhozó, így azokat csak dohányboltban lehet majd forgalmazni - derül ki abból a négy törvény módosítását tartalmazó javaslatból, amit legfrissebbként benyújtottak az Országgyűlés elé.

200 MILLIÓS EGÉSZSÉGÜGYI FEJLESZTÉS TATABÁNYÁN

Új, háromszáz négyzetméteres orvosi rendelőt építenek Tatabányán, valamint felújítanak két másikat, összesen kétszázmillió forintos uniós és állami támogatásból - mondta a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján, a Záray Márta-emlékpark közelében.

MEDDŐSÉGI PROBLÉMÁHOZ VEZETHET AZ A-VITAMIN HIÁNYA

Az egyik legégetőbb kérdés a babavállalásra készülők körében, hogy veszélyekkel jár-e az A-vitamin bevitele. Szükséges-e, biztonságos-e, mennyi kell belőle? Számos kismamavitamin nem is tartalmazza. Sok ellentmondó vélemény jelent meg ebben a témában. Prof. Dr. Ősapay György véleménye szerint meddőségi problémákhoz is vezethet az A-vitamin hiánya.

CSEHORSZÁGBAN A LEGOLCSÓBB A GYÓGYULÁS KÖZÉP-EURÓPÁBAN

Csehországban 2015-ben csökkent az orvosoknál és a gyógyszertárakban fizetett önrészesedés. Míg 2014-ben átlagban egy-egy cseh állampolgár 3228 koronát (37 122 forint) hagyott az orvosoknál és a patikákban, addig tavaly már csak 3192 koronát (36 708 forint). Ez elsősorban annak következménye, hogy tavaly Csehországban eltörölték a 30 koronás vizitdíjat, s a gyógyszereket a korábbi 10 százalékos adósávból öt százalékosba sorolták - derül ki a cseh egészségügyi információk intézetének kimutatásából, amelyet a cseh közszolgálati televízió ismertetett.