<

ARCHÍVUM

ORSZÁGOSSÁ TESZIK A VASTAGBÉLSZŰRÉSI PROGRAMOT

Idén ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, az uniós és magyar forrásból megvalósuló szűrésekre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten. Balog Zoltán azt mondta, a kormány célja az egészségben megélt életévek számának növelése, a megelőzhető, korai halálozás csökkentése.

JÁRVÁNYOK LESZNEK, HA NEM OLTJÁK BE A NÉPESSÉGET

A kötelező és ajánlott védőoltások alkalmazásának szükségességére figyelmeztetett az először Romániában, majd Kelet-Magyarországon megjelent kanyarós megbetegedésekkel kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) legmagasabb biztonsági követelményeknek is megfelelő (BSL-4) virológiai laboratóriumának vezetője.

ÁTADTÁK AZ ÉV TERMÉKE DÍJAKAT

Idén hatodik alkalommal adták át az Év terméke elismeréseket hétfőn, a magyar fogyasztók 21 kategóriában értékelték a termékeket - közölte a versenyt szervező Product of the Year Kft. hétfőn az MTI-vel. A díjazott termékeket a fogyasztók döntését elemző GfK Hungária reprezentatív, 2000 fős kutatása alapján választották ki. Az innovatív termékeket egy szakmai zsűri pontozta, majd a fogyasztók értékelték kategóriánként.

A GYÓGYSZERIPART SEGÍTŐ KUTATÁS-FEJLESZTÉSI PROGRAM INDULT SZEGEDEN

Vállalkozások és az akadémiai szféra együttműködésével a gyógyszeripart segítő kutatás-fejlesztési program indult Szegeden uniós támogatással - tájékoztatta a konzorciumot vezető Solvo Biotechnológiai Zrt. az MTI-t.

ÚJ OLTÓANYAGON DOLGOZNAK DEBRECENBEN

A világjárványok és a kórházi fertőzések megelőzésére is egyedülálló megoldást hozhat a debreceni Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) keretében megalakuló, sejtvonalalapú biotechnológiai oltóanyaggyártó kísérleti üzem - jelentették be a projekt nyitókonferenciáján szerán a Debrecenben.

EURÓPAI SZINTŰ SZAKORVOSHÁLÓZAT KEZDI MEG MŰKÖDÉSÉT MÁRCIUSTÓL

Ritka betegségek szakorvosainak csoportjait összekötő, munkájukat összehangoló európai hálózat kezdi meg működését márciustól - közölte az Európai Bizottság kedden.