Szilvássy Zoltán rektor kiemelte: a világ legnagyobb klinikai vizsgálatszervező cége, a QuintilesIMS 250 ezer partnere közül eddig a DE az 1500 partner-kutatóhely (Partner Site) egyike volt. A mostani elismeréssel a világ 25 - Európában 11 - kiemelt vizsgálóhelye (Prime Site) közé került.

Kaye Hallett, a QuintilesIMS alelnöke azt mondta, hogy a Debreceni Egyetemen évtizedek óta tartó, magas színvonalú gyógyszervizsgálati kutatások elismerése a kiemelt kutatóhely pozíció, amely új alapokra helyezi az integrációt.

Veres László, az amerikai cég magyarországi képviselője hozzátette: a tapasztalatok szerint a kiemelt kutatóhelyeken 30-50 százalékkal tudták növelni az új vizsgálatokat és hasonló arányban nőtt a vizsgálatokba bevont betegek száma is.

Páll Dénes, a DE gyógyszerfejlesztési koordinációs központjának igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: évente 150 új klinikai gyógyszervizsgálatot indítanak Debrecenben, a most is folyó vizsgálatok száma meghaladja a 400-at, az ebből származó árbevétel tavaly 1,43 milliárd forint, az egyetem árbevételének egy százaléka volt.

Megjegyezte: egyetemükön több mint 25 éve folytatnak klinikai gyógyszervizsgálatokat, az elmúlt négy évben - a gyógyszerfejlesztési koordinációs központ megalakulása óta - a kutatások száma duplájára nőtt, a vizsgálatokba bevont betegek száma pedig megháromszorozódott.

(Forrás:gyogyszerszektor.hu, mti/Fotó:mti)