A FuturAqua Nyrt. a napokban megtartott rendkívüli közgyűlésén a részvényesek is egyhangúlag jóváhagyták a szerződés tartalmát, az együttműködést. A nemzetközi sztenderdeknek megfelelő klinikai kísérlet lefolytatásához a HYD Pharma már korábban felállította nemzetközi szakértői csapatát.

A krónikus limfoid leukémiás (CLL) betegeken végzett vizsgálat várhatóan 2017 első negyedévében indulhat el Szlovákiában, Belgiumban és Szerbiában, összesen 7 centrumban. A vizsgálatok lefolytatása várhatóan másfél évig tart, így az első hivatalos eredmények 2018 végére várhatók.

A kormányok világszerte hangsúlyozzák a daganatos betegségek megelőzésének jelentőségét, de a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy sem a megelőzés, sem a daganatterápia frontján nem történt érdemi előrelépés az elmúlt évtizedekben. Mára az USA-ban orvosszakmai körökben is elfogadott, hogy az elmúlt 30 év daganatellenes gyógyszerfejlesztési stratégiája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Magyarországon az OEP tetemes összeget, jelenleg évente kb. 160 milliárd forintot költ a daganatos betegek kezelésére, melyből 60 milliárd forint a közvetlen gyógyszerköltség. A csökkentett deutériumtartalmú (DDW) készítmények alacsony költségű, új terápiás eszközként alkalmasak lehetnek a rák megelőzésére, hatékonyabb kezelésére, és rövid időn belül a daganatos halálozás jelentős csökkenését eredményezhetik.

(Forrás:gyogyszerszektor.hu/Fotó:futuraqua)