A stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a Magyar Gyógyszerészi Kamara kilencedik vándorgyűlésén mutatta be a most megjelent gyógyszerészeknek szóló kormányzati tematikus kiadványt, amely az elmúlt hat év "közös eredményeit, az előrehaladást" foglalja össze - fogalmazott.

Elmondta: a korábbi kormányok hibás döntései, a túlzott liberalizáció következtében a szektorban súlyos szakmai és morális válság alakult ki. Offshore vállalkozások, veszteséges gyógyszertárak, kifizetetlen számlák, külföldi és nagybefektetői érdekkör, és nem szakmai alapon működtetett gyógyszertárláncok jellemezték a mindennapokat - sorolta, hozzátéve, a helyzet tarthatatlanná vált.

Emlékeztetett, hogy 2010. március 15-én a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és az újonnan felállt kormány stratégiai megállapodást kötött. A Mit kíván a magyar gyógyszerész? címmel megjelent dokumentum 12 pontban foglalta össze a magyar gyógyszerész társadalommal kapcsolatos legfontosabb feladatokat.

Közölte, ennek nyomán még 2010-ben megtörtént a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítása, aminek legfontosabb vívmánya az offshore cégek kizárása, valamint a többségi gyógyszerészi tulajdon bevezetése volt. Létrejött továbbá a patikaalap, amely egy komoly tőke- és hitelprogramot jelenthet a gyógyszerészeknek.

Kifejtette, a napokban kötött stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás révén, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Gyógyszerészi Kamara között jött létre, szakmai véleményével a kamarának továbbra is lehetősége lesz bekapcsolódni a területet érintő jogalkotási folyamatba, a joganyagok elkészítésébe.

Elmondta: még ebben az évben elkezdődhet a gyógyszertári ügyelet rendeletszintű szabályozásának előkészítése.

Nyitrai Zsolt kiemelte, Magyarország kormánya a jövőben hasonló tematikus, tájékoztató kiadványokkal, levelekkel keresi meg a különböző társadalmi csoportokat. Készül kiadvány a nyugdíjasoknak, a magyar gazdáknak, a nagycsaládosoknak és az ápolóknak is.

(MTI)