<

ARCHÍVUM / egészségügy

AZ ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK KÖZEL KÉTHARMADÁNÁL TALÁLTAK HIBÁT AZ ELLENŐRÖK

A vizsgált étrend-kiegészítők több mint 61 százaléka nem felelt meg az előírásoknak - ismertette a Laboratorium.hu portál keddi, MTI-nek küldött közleményében.

 

A VÉDŐNŐK ÉS A MENTŐSÖK TÖBBLETFORRÁSHOZ JUTNAK

Az egészségügyi ágazatnak, így a védőnőknek és a mentősöknek juttatandó jövő évi többletforrásokról adott tájékoztatást a szakszervezetek képviselőinek a nemzetgazdasági tárca képviselője az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

A RICHTERNEK NAGYON JÓL SIKERÜLT AZ ELSŐ NEGYEDÉVE

Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményeket közölt a Richter Gedeon Nyrt. kedden, a gyógyszeripari vállalat nettó nyeresége 19,79 milliárd forint volt 2017 első negyedévében, 70,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

NEM KEDVELIK A MAGYAROK A FOGUK FEHÉRJÉT

A magyaroknak csupán a negyede elégedett a fogai színével, ennek ellenére keveset áldozunk szájápolásra – derül ki az NRC piackutató és a Rapid White friss reprezentatív felméréséből. Szájhigiéniára a megkérdezettek közel fele kevesebb, mint 1000 forintot költ havonta.

JÖVŐRE HÉT SZÁZALÉKKAL TÖBB JUTHAT AZ EGÉSZSÉGÜGYRE

Növekednek az egészségügyre fordítható források a jövő évi költségvetési javaslat szerint. 2017-hez viszonyítva mintegy 7 százalékkal több jut az ágazatra, ami több mint 100 milliárd forintos többletforrást jelent. Az Egészséges Budapest Programra 30 milliárd a jövő évi előirányzat.

 

BETEGBIZTONSÁG NÖVELÉSÉT CÉLZÓ PÁLYÁZATOK INDULNAK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

Mintegy húszmilliárd forint lesz elérhető egészségügyi intézmények számára olyan fejlesztések és szakmai képzések megvalósítására, amelyek a betegek biztonságot növelik - jelentette be csütörtökön Székesfehérváron az egészségügyért, illetve az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár.