<

ARCHÍVUM / egészségügy

JAVULTAK A RÁKOS MEGBETEGEDÉSEK GYÓGYULÁSI MUTATÓI

Az ezredforduló óta jelentősen nőtt Magyarországon az onkológiai betegségek előfordulása, ugyanakkor 11-12 százalékkal javultak a gyógyulási mutatók - mondta Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár szerdán az MTI-nek abból az alkalomból, hogy szerkesztésében megjelent Az onkológia alapjai című kötet ötödik, aktualizált és bővített kiadása.

 

A KÓRHÁZAK ÉS A MENTŐK FOLYAMATOSAN, A PATIKÁK ÜGYELETI RENDBEN MŰKÖDNEK KARÁCSONYKOR

Folyamatos és zökkenőmentes lesz betegellátás a karácsonyi időszakban is az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában működő intézményekben, kórházakban, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) is teljes készenlétben áll az ünnepek alatt. A patikák ügyeleti rend szerint lesznek nyitva.

Az OMSZ tájékoztatása szerint a mentőszolgálat 254 mentőállomásán csaknem ezerötszázan - mentőápolók, mentőgépkocsi-vezetők, mentőtisztek, mentőorvosok, mentésirányítók - teljesítenek majd szolgálatot. Karácsonykor a mentőegységek Budapesten rendszerint napi hétszázszor, míg országszerte több mint 2500 esetben nyújtanak életmentő segítséget.

Kiemelték, az Országos Mentőszolgálat megerősített szolgálattal készül a szilveszterre, mivel ilyenkor a segélyhívások, a mentési feladatok száma - különösen a fővárosban és a nagyvárosokban - jelentősen megnő.
A karácsonyi ünnepek alatt a gyógyszertárak ügyeleti rend szerint működnek.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) tájékoztatása szerint december 24-én a vasárnap is nyitva tartó gyógyszertárak nem a szokásos vasárnapi munkarendjük szerint, hanem általában 14 óráig tartanak nyitva. December 25-én, hétfőn, valamint 26-án, kedden kizárólag az ügyeletes gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást.

December 31-én, vasárnap a szokásos vasárnapi nyitva tartás szerint lesznek nyitva a gyógyszertárak, míg január 1-jén csak az ügyeletes gyógyszertárakban szerezhetők be gyógyszerek.

Emlékeztettek, hogy a gyógyszertáraknak jól látható helyen és jól olvasható módon jelezniük kell a nyitvatartási rendet, a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó vagy készenléti, ügyeleti szolgálatot teljesítő gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát és az ügyelet vagy készenlét kezdő és befejező időpontját. Fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát is.

Az ügyeleti vagy készenléti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról az OGYÉI honlapján, a www.ogyei.gov.hu/gyogyszertarkereso/ lehet tájékozódni - tették hozzá.

(Forrás:gyogyszerszektor.hu, mti/Fotó:mti)

AZ ALAPÍTVÁNY A DAGANATOS BETEGEK GYÓGYÍTÁSÁÉRT ÉS REHABILITÁCIÓJÁÉRT KÖZLEMÉNYE (OS)

A betegszervezetek érdekvédelmi munkájáról, az emlőrák diagnózisának és kezelésének újdonságairól, a végstádiumú betegeket gondozó hospice ápolókról, a prosztatarák kiújulásának kockázatát csökkentő életmódprogramról, a klinikai gyógyszervizsgálatokról is többet fog tudni, aki kézbe veszi az ingyenes, nonprofit civil lap, a Rákgyógyítás Magazin 2017. téli lapszámát.

RÉTVÁRI: MINDEN PATIKA CSATLAKOZOTT AZ ELEKTRONIKUS SZOLGÁLTATÁSI TÉRHEZ

A pénteki határidőre minden gyógyszertár csatlakozott az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) - jelentette be Budapesten, sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

 

HATÁRIDŐRE MINDEN GYÓGYSZERTÁR CSATLAKOZIK AZ ELEKTRONIKUS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSI TÉRHEZ

A december 15-i határidőre várhatóan minden gyógyszertár csatlakozik az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (eeszt) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának e-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa szerdán Budapesten újságíróknak.

A HONVÉDKÓRHÁZBAN IS CSALÁDBARÁT OSZTÁLYON LÁTJÁK EL A PICI BABÁKAT - SAJTÓKÖZLEMÉNY

A koraszülött babák gyógyulását segíti, és a családnak is fontos minden együtt töltött perc. A nagyon apró és esetleg még fejletlen babáknak is állandó törődésre, szüleik folyamatos jelenlétére van szüksége ahhoz, hogy gyarapodni, gyógyulni tudjanak.